33. Rész Vége

És itt a vége :)

Szeretném megköszönni anonymus olvasgatóimnak, akik (noha én nem tudok róla) de hősiesen végigolvasták a történetet, és nagyon jó barátnőmnek, aki mindvégig nyaggatott, hogy fejezzem be, és igen is vigyem véghez, noha a szereplők sorsát én már rég lezártam magamban, és koránt sem ez volt az első problémám.

Maga a sztori nagyon a szívemhez nőtt, így száz százalékig biztos, hogy nem lesz kitörölve, hogy itt-ott még megjelenik, és, hogy akik akarják olvashatják. 

Nem szaporítom tovább a szót (remélem azért volna kinek), jó olvasást! 

Egy fekete porsche gurul be a ház elé.

A motor kellemes berregése abbamarad, és egy magas, szőkés hajú férfi száll ki belőle. Napszemüvegét a fejére tolja,  és láthatóvá válik rikító kék szeme. Unottan elsétál a költöztető teherautó mellett, ahova éppen két megtermett férfi emel be egy kanapét.
A ház ajtaja, ablaka tárva nyitva, és bentről utasítások hallatszódnak.
Mikor a férfi belép az előtérbe minden üres, kartondobozok sorakoznak.
Elmosolyodik. Továbbsétál a nappaliba, beszívva a ház ismerős illatát.
Bent egy középkorú vörös hajú nő, és egy őszülő férfi vitatkoznak egymással. Mindketten egyszerű ruhát viselnek, olyat, ami a költözés felfordulásában tökéletes.
A nagy szoba is már-már üres, itt-ott dobozok, és csak egy könyvespolc tátong üresen, valamint két kisebb bútor: egy kávézóasztal, és egy TV-állvány.
A vita tárgya ez a két bútor.
- Anya, hagyd viheti apa. Ahova most mész, ott a legtöbb dolog úgyis megtalálható - szólal meg a férfi. Emília és Zoltán abbahagyják a beszélgetést, és a nő odasiet a férfihoz.
- Jaj, Zolikám, úgy örülök hogy végre itt vagy! - öleli meg szorosan a fiát.
Zoli félszegen visszaöleli édesanyját, majd kibontakoznak az ölelésből, és hasonlóan tesz apjával is.
- Szóval akkor vihetem én a kávézóasztalt? - fonja karba két kezét az őszes hajú férfi, Emíliára pillantva.
A nő újra fiára néz, mire az csak biccent.
- Inkább igyekezzünk, ha már lassan csak ezen a két bútoron múlik az egész cécó - teszi még hozzá Zoli.
A vita ezzel eldől.
Egy fiatalabb srác rohan be a szobába, és szinte fellöki Zolit. Teljes hasonmása, csak pár évvel fiatalabb kiadásba. Zoli pár másodpercre felkapja.
- Na mizu van öcskös? - üdvözli Benit.
A fiú lába ismét a padlón van, és hátrébb lép. Kritikusan végigméri bátyját.
- Híztál - jelenti ki.
- Én ugyan nem. Te lettél nehezebb - röhögi el magát Zoli, és Beni haját összeborzolja.
Emília végignézi a jelenetet, miközben Beni azon igyekszik, hogy ellökje magától bátyját, és összeszorul  a torka. Most már biztos, hogy szétszakad a családja.
Zoltán visszaér, aki közben kivitte az előszobába a kávézóasztalkát.
- Zoli, segíts hozni - szól idősebbik fiára, és ketten kicipelik a TV állványt.
A segítség után Zoli Emíliához fordul.
- Szandi hol van?
- A szobájában - válaszol, majd férjét követve kiviharzik a nappaliból, hogy a költöztetőkkel beszéljen.
Zoli lassú léptekkel sétál végig a folyosón, majd megáll Szandi ajtaja előtt. Bekopog, de amikor nem érkezik válasz benyit.
Szandi a poros parkettán háttal üldögél az ajtónak, kezében egy könyvvel. Lassan hátrafordítja fejét, és egy félmosolyt ereszt meg bátyjának, majd visszafordul.
Zoli lassan körbenéz régi szobájában, amit akkor örökölt meg húga, amikor ő elköltözött. Üres. Kezével végigsimít a falon, majd húga mögé sétál.
Szandi mélyet sóhajt.
- Köcsög vagy, ugye tudsz róla?
Zoli szélesen elmosolyodik, és meghúzza Szandi copfját.
- Miért is?
- Hagyd békén a hajam - húzza előre Szandi a haját.
Bátyja kérdésére azonban nem válaszol. Zoli zsebre tett kézzel előrehajol.
- Mit olvasol?
Jobban szemügyre veszi húga kezében tartott kemény borítású könyvecskét, és rájön, hogy egy képes album. Éppen a kiskori Zoli nyal egy csokifagyit.
- Mint látod - vonja meg a vállát Szandi.
- Miért pont ezt? - kérdezi Zoli.
- Mert ebben van a legtöbb szép emlékünk.
- Igazi lelki terrorista vagy te - jegyzi meg Zoli, majd az ablakhoz sétál.
- Ugyan miért? - villant Szandi egy százwattos mosolyt.
Zoli továbbra is az ablakon bámul ki.
- Anyát is jól kikészítetted a döntéseiddel, és most szentimentálisan üldögélsz itt - féloldalasan hátrafordul. - Csak, hogy minket idegesíts.
Szandi duzzogva elfordul.
- Nem is igaz.
- Dehogynem. Hisztizel. Szóval, ki vele, mit akarsz mondani? - guggol le vele szemben.
Szandi becsapja az albumot, és ezzel egy időben belép apa.
- Fél óra múlva indulunk, kezdjetek összeszedelőzködni. Zoli, rád még szükség van.
Szandi farkasszemet néz pár pillanatig bátyjával, majd Zoli mégis feláll.
- Én viszlek nagyiékhoz, úgy készülj.

Alig egy óra múlva a költöztető teherautó mögött döcögnek a fák árnyékai közt.
Szandi nem szólalt meg a út alatt, az album is a táskája mélyén lapul. Az indulásnál a megállapodások szerint apa és Beni az egyik költöztető autóval Budapest felé veszi az irányt, Szandi Zolival egy autóban, anya pedig a sajátjában a másik teherautóval elsőnek nagyiékhoz megy.
Lassan az utolsó kanyart teszik meg, amikor Zoli megszólal.
- Nem gondolod, hogy mégis anyuval kéne jönnöd Ausztriába?
Szandi egy gyilkos pillantással ajándékozza meg bátyját, amit Zoli épp elkap.
- Még meggondolhatod magad - teszi még hozzá Zoli.
- Tudod, jól, hogy mennyire utállak téged is amiért így szervezkedtetek. Még Beni is tudott róla, csak én nem! Az egész család. Csak én nem - fakad ki Szandi.
- Figyelj, én nem vagyok büszke arra, amit, és ahogy csináltak anyáék. De a legjobbat kéne kihozni a helyzetből, nem pedig rágódni rajta.
- Már döntöttem, nem mindegy? - süt a lány szemébe a Nap. - Szerencsétlen költöztetők, ilyen melegben...
 Zoli nem reagál.
A kanyar után azonban se szó, se beszéd leállítja az autót.
- Most mi van? - rökönyödik meg Szandi.
- Szandi. Hallottam pár rosszat a mostani osztálytársaidról. Azt szeretném, ha rendben lennél az elkövetkező hónapokban.
- Minden oké lesz, segédkezek nagyiéknak, és bámulom a mexikói sorozatokat velük, meg degeszre tömöm magam sütivel. A többiekkel meg csak rövid ideig mélyponton vagyunk - magyaráz.
Zoli elvigyorodik.
- Ebből a szemszögből még kissé irigyellek is - jegyzi meg gúnyosan.
Szandi lesüti a szemét.
- Arra kérlek, hogyha majd letetted az érettségit, akkor mindenféleképpen gyere ki Ausztriába. Hidd el, sokkal többet érsz vele - teszi még hozzá Zoli.
Szandi újra bátyjára néz. Sose hitte volna, hogy egyszer így kell imádott testvére szemébe néznie. Noha már rég túllépte 18. életévét Szandinak mégis az az érzése van, hogy egy 16 éves srác lazaságával áll szemben.
- Megígéred? - kérdezi Zoli.
Szandi mélyet sóhajt.
- Ha megígérem, továbbmegyünk végre? - kérdezi.
Zoli elröhögi magát.
- Lehet.
- Jó, ígérem - bólint Szandi, noha nem hiszi, hogy ez valaha be fog következni. - De én szívesebben maradnék itthon. Nem akarok olyan nagy utazgató lenni, mint te.
- Tudod... az otthon elég relatív fogalom - válaszol lassan Zoli, majd egy jelentőségteljes pillantás kíséretében újra beindítja az autót.
Pár perc múlva együtt pattannak ki a járműből, hogy segítsenek a pakolásban.

~

Szandi a lemenő nap fényét bámulja oldalán Bessyvel. Az óriás kutyus szorosan hozzábújva szundikál, mint aki tudja, hogy most már ráérnek együtt lenni, és visszamenni a gazdáékhoz.

Szandi egyik kezével felhúzott lábait öleli, másikkal Bessyt simogatja. 

Már órák óta Zoli otthonra vonatkozó megszólalása jár a fejében. Körülbelül két óra múlva megérkeznek anyával a bécsi szállásra. 

Szandi reméli, hogy minden rendben velük, de azért egy kis nyugtalanság van benne. A biztosnak hitt családi menedéke elszakadt. 

A környező dombok látványa mégis megnyugtatólag hat Szandira. Egy madár belefüttyent a kellemes csendbe. Már soha semmi nem lesz olyan, mint régen.

32. Rész

Sziasztok! :) 

Itt az utolsó előtti rész, jó olvasást! 

"Miközben hazafele siet, újra és újra Dina szavai jutnak eszébe.
Szilvivel teljes mértékben álbarátok voltak. Szandi maga se gondolt bele barátnője helyzetébe, de Szilvi is legalább annyira felületesen nézte Szandit, és a körülményeit, hogy az kétségbeejtő.
Szandi egészen eddig azt képzelte, hogy Szilvivel legjobb barátnők voltak, és mindig védte magában Dina érvei ellen. De csak most jött rá igazán, hogy ezt legbelül végig sejtette."

Szandinak ami hétfő reggel első órában feltűnik, nem más, mint Ábel hiánya.
Nem jött be a suliba. Szokása késni, és így utolsó héten szinte nem is meglepő tőle, de azért nyugtalanítja a lányt.
Beköszöntött az utolsó iskolahét. Csütörtökön tartva az osztálykirándulást, talán még nagyobb a zsongás. Persze nem Szandi felé.
Első szünetben lesiet a büfébe, ahol összefut Beával. A b-s lány előreengedi a sorban, mondván, ő még nem tudja mit választ.
Szandi nem érti miért, de végül megvárja.
Így Szandi egy túrórudival, Bea pedig egy melegszendviccsel sétál az egyik asztal felé.
- Mostanság olyan magányos vagy Szandi - sandít rá Bea.
Szandi még egyszer megforgatja a túrórudit, majd bólint.
- Szilviékkel se lógsz. Néha Petrával vagy Hannáékkal látlak.
- Hát igen. És te? Hogyhogy nem Bettivel jöttél?
- Beteg. Szerencsétlen az osztálykirándulásra össze kell, hogy szedje magát - legyint. Szandi elmosolyodik. Leülnek az egyik asztalhoz, és Szandi megvárja amíg Bea megeszi a szendvicset.
Kellemesen elbeszélgetnek, és Szandi újra rájön, hogy egyedülléte sokkal nagyobb feltűnést keltett az utóbbi hetekben, mint bármi amit eddig tett.
Ábel egész nap hiányzik.
Szandi utolsó óra után végül elkapja Szilvit az egyik kávéautomatánál.
- Szilvi, Szilvi - siet hozzá. Az automatánál megtorpanva szaporán veszi a levegőt.
- Hm? - fordul felé a lány. Szőke haját összefogta a meleg miatt, és ujjatlan, szürke pólójától elüt világos bőre. Barna szemeit a szempillaspirál kiemeli.
- Ábel miért nem volt ma suliba? Baj van? - túr a hajába Szandi.
Szilvi megnyomja az automata egyik gombját.
Az első emeleti gép mellett már csak pár diák halad el, a hetedik órákra becsöngettek, a büfében vásárolók leléptek, és az utolsó sokáig beszélgetők is el-eltűnnek. A büfés csendben pakol. Nemsokára bezár. Utolsó hétre nem tartja olyan sokáig nyitva.
- Nincs semmi baj - válaszol szűkszavúan Szilvi.
- Akkor? Holnap már jön? - kérdezi Szandi. A másik lány kerüli a tekintetét, az automata gombjait fürkészi.
- Nem, holnap se jön. Nem mondta?
- Nem, tudod, hogy nem beszélünk - válaszol lassan és egyre idegesebben Szandi.
- Ja, tényleg. Amiért akkora paraszt voltál vele, és mindannyiunkkal - reagál Szilvi, és ezúttal már a szemébe néz.
- Miért kell mindig ezzel jönnöd? Nem volt neked elég, hogy hetekig egyedül voltam? Hányszor kértem bocsánatot, nem emlékszel? - kérdezi Szandi, és azon kapja magát, hogy egyre inkább hangosabban beszél.
Azonnal Dina monológja ugrik be neki, miszerint Szilvi végig álbarátságot tartott fent vele. De hiszen Szilvinek is meg van mindene. Akkor mire volt az jó neki?
- Ajj, hagyjuk már ezt - válaszol unottan Szilvi. - Úgyse gondoltad komolyan a bocsánatkéréseidet, úgyhogy feleslegesen vitázunk - kiemeli a műanyag poharat, amiben hideg tea van, és kikerüli Szandit.
- Már miért nem voltak komolyan gondoltak? - kiabál utána Szandi. - Miért kell még mindig ezen vitatkoznunk?!
Szilvi megtorpan, és lassan megfordul. Három méter távolságra lehetnek.
-  Azért, mert te itt nyavalyogsz, mint egy kiskutya, miközben mindened meg van! Normális családod, egy testvérrel, ahol figyelnek rád - kiabál vissza most már ő is. Szandi kikerekedett szemekkel hallgatja a lányt. - Biztosan az elmúlt hetekben is azon voltál, hogy minél inkább sajnáltasd magad otthon anyudnak. Mindent megkaptál, mindent, nagy barátaid voltak, és te mit csináltál? Önző módon csak a saját hülyeségeiddel foglalkoztál.
Szandi hitetlenül megrázza a fejét.
- Neked is normális családod van, hagyjad már. Tök jó, hogy annyi tesód, és unokatesód van...
- Egy frászt normális. Szerinted az normális, ahol a család nekiindul vaktában Ópusztaszernek? Ahol a nagymamád mindenbe beleüti az orrát?!! Ahol az idősebb unokatesóid az istenek, te szart se érsz, a kisebb testvéreid meg mindent megkapnak?!! Ez egyáltalán nem normális család. Bezzeg a tied... de te csak hisztizel mindig mindenért.
Szandi keserűen elneveti magát.
- Szilvi, lásd így, ha így akarod - kezdi egy fokkal halkabban. Közelebb lép a lányhoz, és alig egy méter választja el őket. Szemeiben könnyek gyülekeznek, de a gyomra is szórakozik. - De az én nyugis családi életem se messze a legjobb. Apámék a nyáron elválnak, és elköltözünk. Beni megy apuval Budapestre, én meg választhatok, hogy velük tartok, vagy követem anyámmal együtt a bátyámat, és Ausztirába költözök.
Szemeit összeszorítja, egy könnycsepp legördül az arcán.
- Ez egyáltalán nem normális család - motyogja maga elé.
Most ott állnak egymással szemben, Szandi az arcát törüli a kezével, Szilvi pedig meredten néz maga elé. Teljesen elképedve hallgatta végig barátnőjét.
Szandi Szilvire néz, majd elröhögi magát.
- Eh. Mindegy is. Ábellel mi van? - kérdezi idegesen.
- Szandi, én nem tudtam, hogy...
- Mondom, hogy mindegy - vágja rá ellenségesen Szandi. - Ábel?
Szilvi arcáról eltűnnek az érzelmek.
- Kiment Franciaországba, a tervek szerint. Tegnap indult. Ha minden igaz, már rég Párizsban van.
Szandi úgy érzi, mintha kést forgatnának meg a szívében.
- Kösz - veti oda Szilvinek, majd lerohan a lépcsőn. A bejárati ajtónál Danival kerül szembe.
- Szilvi? - kérdezi a srác, majd mikor Szandi szemébe néz kissé hátrahőköl.
- A drága felületes barátnőcskéd nemsokára itt van - köpi oda a szavakat Daninak, majd kikerülve kiront a bejárati ajtón.
Szóval Ábel itt hagyta szó nélkül. Anélkül, hogy megbeszélhették volna a dolgokat. Vígan éldegél Párizsban. És lehet egész nyáron ott lesz. Lehet nem, de a lényegen nem változtat.
Miközben hazafele siet, újra és újra Dina szavai jutnak eszébe.
Szilvivel teljes mértékben álbarátok voltak. Szandi maga se gondolt bele barátnője helyzetébe, de Szilvi is legalább annyira felületesen nézte Szandit, és a körülményeit, hogy az kétségbeejtő.
Szandi egészen eddig azt képzelte, hogy Szilvivel legjobb barátnők voltak, és mindig védte magában Dina érvei ellen. De csak most jött rá igazán, hogy ezt legbelül végig sejtette.
Velejéig romlott volt az egész. Miért is akar ő itt maradni a nagyszüleivel?

31. Rész

Itt a következő rész! :)

Az utolsó előttit jövőhét vasárnap-hétfő környékén teszem ki. Jó olvasást! <3

Szandi előkészítette a terepet, hogy a lehető legjobban elő tudja adni nagymamájának a tervét, hogy minden egybevágjon, de sokkal kevesebb monológ elég volt, hogy igent mondjon az asszony.
- Igazából én se örültem egyáltalán anyád döntésének. Annak amit meg apád tett egyáltalán nem. Gondolom ezt megérted - mondja, miközben lendületesen eltörli a kanalakat és csattanással a fiókjába ejti őket.
Szandi maga elé meredve néz. Végül felpattan és odasétál megölelni nagyit. Nagyot sóhajtva szívja be az illatát.
Most már csak anyáékat kell erre rávenni.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - bontakozik ki az ölelésből végül.
- Ez csak természetes kicsim - simít ki nagyi egy hajtincset. - Viszont nemsokára későre jár. Ideje hazaindulnod, nem?
- Nem maradhatnék hétvégére? Nincs kedvem végignézni ahogy csomagolnak.
- Neked is azt kell tenned, ha hozzánk akarsz költözni. Meg aztán anyádnak be is kell adnod az ötletet. Ha valami mégse megy jól csak hívj fel engem, rendben?
Szandi csendben bólint.
Már a buszon ülve pedig minden ellenszenve elpárolog nagyszülei felé. Ők tudták mi történik a családban, nagyi erre a bejelentésre célozgatott, de mivel megengedte, hogy náluk lakhasson, így úgy érzi megmenekült.
Nem tudna elszakadni egy olyan helytől, ahol felnőtt, és ami számára a világot jelenti. Már csak a szüleinek kell beadnia tervét. Hogy nem megy külföldre az holtbiztos.

Hazaérve halkan csukja be maga után az ajtót. Lassan hat óra fele jár, anya pedig aggódva jelenik meg a konyhaajtóban.
- Miért nem hívtál? Már rég itthon kellene lenned, miért nem szóltál? - faggatózik azonnal. - Szilviékkel voltál valahol?
Szandi vág egy grimaszt. Egyértelmű, hogy anya elfelejtette milyen rosszba is lett a barátaival.
- Nem - mondja, és a vállára kapja a táskáját. - Nagyiéknál voltam.
Csendben kikerüli anyját és a nappaliba veszi az irányt. Előre szegezi a szemét, hogy ne kelljen látnia a csupaszodó polcokat.
- Akkor is szólnod kellett volna - kiáltja még anya.
Szandi megtorpan. Lassan hátrafordult. Anya a nappali ajtajában áll, és egy konyharuhát tart a kezében.
- Ti is szólhattatok volna bizonyos dolgokról - veti oda neki, majd meg se várva a reakciót szobájába siet.
Körülbelül fél óra múlva szánja rá magát, hogy kimenjen a konyhába.
- Ha jól látom Beni sincs itthon - jegyzi meg szemrehányón.
- Egy barátjánál alszik - válaszol anya.
Dejó, hisz az öccsének vannak barátai... gondolja keserűen Szandi. Gyorsan megrázza a fejét.
- Anya, döntöttem.
A nő megáll a kanál kavargatásában. Aznap estére tejbegrízt tervezett. Lassan exférje úgyse lett volna otthon, aki nem szereti azt az ételt.
- Miről kicsim? - folytatja a műveletet végül.
- Hogy kiknél maradok, ha költözünk - válaszol Szandi.
Minél mesterkéltebben igyekszik vidám hangot kölcsönözni. Várja anyja reakcióját, aki azonban csendben még tejet önt a lábasban lévő valamihez. Szandi nem örül, hogy tejbegríz van. Nagyiéknál már beebédelt. Pedig neki a kakaós tejbegríz a gyengéje.
Ugyanakkor... lehet a gyomra a mostani idegeskedésektől be se venné.
- Tényleg? És mit döntöttél? - kérdezi. Örül, hogy nem kell lányának arcát mutatnia. Mindkét eshetőségre felkészült. Rosszul esne neki, ha a férfit választaná, és Magyarországot. De teljes mértékben megértené.
Újra felemeli a tejesdobozt.
- Nagyiéknál maradok.
A tejesdoboz pedig lehull a földre. Tartalma kifolyik belőle, és eláztatja a konyha padlóját.
Szandiban a jólneveltség dolgozik a daccal. Anya még pár pillanatig dermetten áll a tűzhelynél, majd idegesen megfordul.
- Szó se lehet róla - mondja határozottan.
- Miért? - sivít fel Szandi. Természetesen számított erre a válaszra.
Anya elzárja a gázt, és a fürdőszoba felé veszi az irányt. Szandi követi.
- Mert nem. Vagy apáddal maradsz, vagy jössz velem. Ilyen lehetőségről egy szó se esett - magyarázza. Mindenre felkészült, de erre nem. Lelkiekben már-már építgette, hogy lánya nem fog elszakadni az országtól, ahhoz túlságosan fél, vagy kötődik az öccséhez. De, hogy ilyesmit találjon ki...
- Ugyan már anya - kezdi Szandi. Anya a felmosó vödörbe éppen vizet tölt. - Megbeszéltem nagyiékkal, ás ők megengednék. A gimit itt járnám ki, bebuszoznék a tanyáról, aztán meg...
Anya gyorsan szembefordul Szandival hagyja, hogy a vödör megtöltődjön vízzel.
- Aztán mi lenne?! Hova mennél? Be Szegedre kollégiumba? Vagy mégis apádhoz költöznél Budapestre? És szegény nagyanyádék, ha velük valami történik, arra nem gondoltál, hogy veled mi lenne...
- Ti se gondoltatok arra, hogyha velük lesz valami, hogy tudtok majd segíteni nekik! - vágja rá Szandi. - Csak követitek a fejeteket apával együtt, hogy nektek jó legyen. Az nem számít, hogy én mit akarok, vagy hogy nagyiékat itt hagynátok.
- Ne beszélj így velem! - fenyegeti meg anya Szandit. Hangját is felemeli, kezd kijönni a sodrából.
A lány csak gúnyosan elvigyorodik.
- Úgy beszélek ahogy akarok. Ti se méltattatok többre - kiabál vissza.
Szandi arcán pedig csattan édesanyja keze.
Úgy néz ki, türelme eddig terjedt.
Szandi kezét arcához szorítja. Torka összeszorul. Nem számított erre. Még édesanyjára néz.
- Jó, akkor beszéld meg nagyiékkal. Hívd fel őket. Én hozzájuk szeretnék jövőhét szombaton költözni, amikor ti cuccoltok.
Ezzel kimegy a fürdőből.
Emília leroskad a kád szélére. A felmosó vödörből már rég kifeléfolyik a víz, de nem zavarja.
Szandi kegyetlen ultimátum elé állította.